Gyertyás Róza

Hogyan kezdtél el sportolni?

Kiskoromban gyakran elkísértem papámat boltba, azzal szemben volt a judo terem. Ha délután mentünk, többször is előfordult, hogy az ajtóból néztük egy kicsit az edzést. Egyik nap az oviban megvert egy kisfiú, (aki szintén judozott) ezért úgy döntöttem, én is szeretnék edzésre járni. Természetesen elértem a célom, és hamar vissza tudtam neki adni.

Koroncó egy kis falu, nem nagyon volt más sport, így nem volt, mi elcsábítson. Néha előfordult, hogy nem volt kedvem edzésre járni, de ilyenkor a szüleim mindig azt mondták, hogy nekem kell visszavinnem a ruhát és megbeszélni ezt az edzőimmel, így végül sosem hagytam abba. Fiatalként az akkori edzőm és a családom volt az, akik nagyon sokat tettek azért, hogy nemzetközi versenyeken is indulhassak, ezzel megalapozva a későbbi eredményeim. Jelenleg már évek óta Pesten edzek, ahol szintén nagyon sokat köszönhetek az edzőimnek és csapattársaimnak, hogy sikerült az egyetemi éveim alatt a legnagyobb eredményeim elérni. Számomra ez is egy új kezdet volt.

Van sportolói példaképed, és ha igen, miért pont ő?

Az egyik legjobb barátnőm, Pupp Réka olimpikon. Szerintem, ha nem lett volna alkalmam huzamosabb ideig látni az edzésmunkáját, hogy milyen alázatos, szorgalmas és céltudatos, akkor sosem váltam volna azzá, aki most vagyok. Pupitól megtanultam, hogy minden munkába maximálisan bele kell állni, és az edzéseken ha lehajtott fejjel mindig egyre jobb és jobb akarsz lenni önmagadnál is, akkor az később a versenyeken ki fog fizetődni.

Legkedvesebb versenyed?

Nem egy versenyt emelnék ki, hanem egy érzést. Amikor nyersz az utolsó meccseden és utána kinézel az edződre, még nem is tudatosul benned, hogy mit értél el. Aztán kihirdeti a bíró, lejössz a szőnyegről, és átöleled. Abban minden benne van. Az érem öröme, hála, amiért segített elérni idáig, és a büszkeség, mind kettőtök közt egymás felé, mind pedig saját magad felé. Ezt már csak fokozza, hogy utána leülsz, megfogod a telefonod, és rájössz, hogy akiket szeretsz, azok egész nap veled voltak, és végig nézték online, hogy mi történik veled, szurkoltak és izgultak érted.
Életem legnagyobb eredménye után hazavittem az érmemet a családnak. Átjöttek a barátaim is, akik között voltak judosok. Egyszer csak anyukám azt mondja: Rózikám, annyira büszkék vagyunk rád, a többiek éjjel is volt, hogy csak ültek a kanapén és nézegették az érmed. Ilyenkor kicsit azt érzi az ember, hogy annak a sok lemondásnak, amit a sportért tesz, megvan az eredménye.


Kedvenc mottód?

Talán kettőt emelnék ki. Az egyik mostanában lett, ha nem is a kedvencem, de fontos az életemben, hogy a „Tested mindig többet bír, mint a fejed”. A másik pedig az életem egyensúlyban tartásához nagyon fontos: „Aki nem tud ellazulni, az nem tud megfeszülni."