A MOB és a MPB stratégiai partnere

A BOM lesz a jövőben a Budapesti Olimpia lángjának őrzője

A Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) lesz a jövőben a Budapesti Olimpia lángjának őrzője mindaddig, amíg a főváros mindenkori vezetése nem dönt úgy, hogy itt van az ideje előkészíteni egy újabb pályázatot és harcba szállni az ötkarikás játékok megrendezéséért – döntött a BOM elnöksége. Egy ilyen lépésre legkorábban 2019-ben kerülhet sor a NOB limai döntésének valamint a 2018-as parlamenti választások eredményének a függvényében.  

A BOM  a 2019-ig terjedő időszakra két feladatot tűzött ki magának. Egyrészt elkészít egy olyan elemző anyagot, amely összegyűjti az olimpiai pályázattal kapcsolatos tapasztalatokat és felhalmozott tudást az elmúlt másfél évtizedre vonatkozóan. Ez a későbbiekben útmutatásul szolgálhat a jövő kormányainak és a főváros vezetőinek egy sikeres olimpiai kampány elindításához. Ennek a munkának a koordinálására a BOM vezetése Mizsér Attilát kérte fel, aki a 2024-es pályázat sportszakmai vezetője volt, és aki most a civil szervezet szakmai igazgatójaként fog tovább dolgozni. Az alapítvány elnöksége a lakossági kommunikációs oldalt Gundel Takács Gábor szóvivői kinevezésével kívánja megerősíteni.

 

Másrészt a BOM mindeközben folytatja alapítványán keresztül a tanulmányi ösztöndíj programját is, mert fontosnak tartja, hogy az országnak megannyi dicsőséget szerző élsportolók az aktív versenyzői évek befejezésével sikeresen lépjenek át a civil életbe és a munkaerő-piacra. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a sport és a versenyzés, valamint az olimpiára való felkészülés mellett továbbtanuljanak, nyelvtudást és szakmát szerezzenek. A BOM által folytatott ezen munka indirekt módon a Budapesti Olimpia ügyét is hivatott támogatni, mivel egy jövőbeni pályázat érvrendszerének is az egyik legfontosabb eleme lesz a kimagasló magyar sportsikerek több mint százhúsz éves tradíciója.

 

Ennek keretében csütörtök este az EY Magyarország és a Budapesti Olimpiáért Mozgalom által megrendezett eseményen átadták a BOM 2017-es ösztöndíjait 25 fiatal sportolónak, akik remélhetőleg minél nagyobb számban fogják kiharcolni a részvételüket a 2020-as tokiói olimpián.

A kormány sportirányítása nevében az eseményen részt vett Sárfalvi Péter, helyettes államtitkár és Szekeres Pál miniszteri biztos is. Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár az ösztöndíjak átadása kapcsán hangsúlyozta, hogy „a Budapesti Olimpiáért Mozgalom céljai és munkája, mint a ma átadott ösztöndíjak is, összhangban vannak a kormány sportpolitikájával. Sportoló nemzetből sportnemzetté, sportszerű nemzetté válni – ez a közös célunk.”

Szekeres Pál miniszteri biztos hangsúlyozta, fontos, hogy az ösztöndíj lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy hozzá hasonlóan a sport mellett megtalálják azt a hivatást, melyben a későbbiekben sikereket érhetnek majd el, valamint kiemelte, hogy a sport és a tanulás által példaképpé válni felelősséggel is jár.

A BOM 2017 évi ösztöndíjasai: 

 

Halász Bence, ifi olimpiai ezüstérmes kalapácsvető

Keszthelyi Rita, európabajnok vizilabdázó

Esztergályos Patrik, ifi olimpiai bajnok vívó

Tóth Tamás, paralimpiai bajnok úszó

Vadnai Benjamin, ifi világbajnok vitorlás

Nagy Péter, egyetemi világbajnok birkózó

Bácskai Máté, ifi világbajnoki bronzérmes evező

Gangl Edina, európabajnok vizilabdázó

Csonka Zsófia európabajnok sportlövész

Krizsán Szabolcs, európabajnoki bronzérmes cselgáncsozó

Bicsák Bence, U23 világbajnoki bronzérmes triatlonista

Lehmann Bence, ifi olimpiai ezüstérmes triatlonista

Garda Krisztina, európabajnok vizilabdázó

Rohács Réka, európabajnoki ezüstérmes úszó

Madarász Dóra, európabajnoki bronzérmes asztaliteniszező

Pulai Bence, európabajnoki bronzérmes úszó

Varga Eszter, európabajnoki bronzérmes háromtusázó

Csonka András, paralimpiai ezüstérmes úszó

Orosz Beáta, magyar bajnok gyorskorcsolyázó

Dina Márton, világbajnoki hetedik helyezett kerékpáros

Bedők Gergely, ifi európabajnoki ötödik helyezett evező

Czéllai-Vörös Zsófia, ifi európabajnok kajakos

Sárszegi Noémi, U23 európabajnoki kilencedik helyezett triatlonista

Krémer Eszter, U23 világbajnoki kilencedik helyezett evező

Racskó Fruzsina Lilla, ifi világbajnoki bronzérmes kajakos 

Támogatóink