Döntés a 2024-es olimpiai játékok házigazdájáról
0
0
0
nap
0
0
óra
0
0
perc
0
0
másodperc

A 2024-es olimpia reménységeit támogatja a BOM

Idén 14 millió forinttal támogatja a BOM a Magyar Sportért Alapítvány a sportolói karrier mellett felsőfokú vagy szakmát adó tanulmányokat folytatni kívánó fiatal olimpiai reménységeket. A 15 új ösztöndíjas szerződésének ünnepélyes aláírására 2015. február 15-én került sor a TriGánit székházában. Az alapítvány szerint a 2024-es hazai olimpia rendezés egyre reálisabb lehetősége miatt most minden eddiginél fontosabb a húszas évek olimpikonjainak támogatása a nemzetközi versenyzői karrierjük kezdetén.

 

A pályázat korábbi évek kiírásához hasonlóan, idén is olyan magyar sportolók jelentkezhettek az ösztöndíjra, akik már figyelemre méltó eredményeket értek el a különböző nemzetközi korosztályos versenyeken, és jó eséllyel bekerülhetnek még a riói vagy majd a következő két nyári és téli olimpiákra, valamint paralimpiákra utazó magyar csapatokba. Egyik feltétel, hogy az ösztöndíjra csak azon sportolók pályázhattak, akiknek sportági szövetsége már korábban együttműködési megállapodást kötött a BOM Alapítvánnyal. További szempont volt, hogy a pályázók vagy felvételt nyertek, vagy már tanulmányokat folytassanak valamelyik felsőfokú vagy szakképzést biztosító oktatási intézményben. A BOM Alapítvány kiemelten fontosnak tartja, hogy a magyar sportolók a jövőben is az olimpiai éremszerzők élvonalában legyenek. Az ösztöndíj program azt a célt szolgálja, hogy minél több fiatal tehetségnek biztosítson az alapítvány biztos anyagi hátteret ahhoz, hogy továbbra is tudjanak a sportkarrierjükre koncentrálni tanulmányaik mellett, és ne kelljen egyikről sem lemondaniuk anyagi okok miatt.

 

“Ha jövőre Magyarország elnyeri a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékok rendezési jogát, akkor minden idők legerősebb magyar olimpiai csapatával kell kiállnunk a hazai közönség elé. Ez viszont azt feltételezi, hogy már most legalább annyira oda kell figyelnünk arra a versenyzői generációra, amelyik ma még középiskola padjait koptatja az edzések mellett, mint azokra, akik fél év múlva Rio de Janeiroban fognak versenyezni. Ezért a BOM Alapítvány anyagi hátterét ennek a korosztálynak a támogatására koncentrálja, így kívánunk hozzájárulni a budapesti olimpia sikeréhez.” – mondta Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM Alapítvány kuratóriumának elnöke.

 

”Nagyon örülök, hogy én is bekerülhettem a BOM Alapítvány ösztöndíj programjába. Számomra nagyon fontos a sport mellett a tanulás is, és mivel elég maximalista vagyok mindenben, ezért szeretnék példát és irányt mutatni a többi fiatal sportolónak arról, hogyan lehet valaki egyszerre kiváló tanuló és sportoló is. Miután az év nagy részét utazással töltöm, magántanárok segítségét kell igénybe vennem, hogy bepótoljam lemaradásaimat, és minél jobban fel tudjak készülni az érettségire. Ebben nyújt számomra nagy segítséget a BOM.” – tette hozzá Stollár Fanny, 2015-ben Wimbledon junior páros bajnoka.

 

Bóta Kinga, olimpiai ezüstérmes kajakos, a BOM Alapítvány főtitkára az ünnepélyes aláíráson elmondta: “Az ösztöndíjprogramot 2013-ban indítottuk útjára. Tavaly az alapítvány támogatóihoz csatlakozott Aegon Befektetési Alapkezelőnek, a Concorde Értékpapír Zrt-nek, a KELER Zrt-nek, a MET Magyarország Zrt-nek, a Magyar Telekomnak, valamint az IBM Magyarországnak köszönhetően most már 44 olyan olimpiai reménységünk tanulmányait támogathatjuk, akiknek többsége reményeink szerint versenyezni is fog a 2024-es nyári játékokon.”

 

A „BOM a Magyar Sportért” Alapítvány 2016-ban 14 millió forintos felajánlásával a következő 15 sportolónak biztosít anyagi hátteret a továbbtanuláshoz:

 

1)        Ravasz Etele Koppány (vívás/kard – junior VB 1. EB 2.) 

2)        Cho Taeun Sándor (vívás /párbajtőr – junior VB 1. EB 1.) 

3)        Dósa Dániel Márk (vívás/tőr – junior EB 2. junior VK 1.)

4)        Lévai Márton (vizilabda – VK 2. magyar bajnok) 

5)        Somhegyi Noémi (vizilabda – U20 VB 2.,Universiade 2.)

6)        Galambos Ramóna (birkózás – kadet VB 1. EB 1.)

7)        Palancsa Dorottya (curling – kétszeres VB1. ifi EB 2.) 

8)        Bogár Gábor (kajak - U23 VB 2. U23 EB 2.) 

9)        Venyercsán Bence Barnabás (atlétika/gyaloglás – EK 8. junior EB 2.)

10)    Madarász Dóra Csilla (asztalitenisz – EB 3. ifi Eb 1.)

11)    Omándi Rebeka Anna (öttusa - junior EB 1. VB 3.) 

12)    Szabó Ágnes Viktória (kajak – U23 EB 1. ifi VB 3.)

13)    Malcsiner Eszter (kajak – U23 EB 1. ifi VB 1.)

14)    Veszprémi Fruzsina (öttusa – ifi EB 3. ifi cseh bajnokság 2.)  

15)    Stollár Fanni (Wimbledon junior páros 1. ifjúsági olimpiai 3.)

 

A BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának tagjai: Dudás György, Kadocsa Péter, Dr Kulcsár Krisztián, Lantos Csaba, Mozsár István, Nagy György, Nyúl Sándor, Rencz Botond, Régely Károly, Dr Siegler Konrád, Straub Elek, Szalay-Berzeviczy Attila, Szalay Péter, Vahl Tamás

 

A BOM a Magyar Sportért Alapítvány sportszakmai bizottságának tagjai: Dr Ábrahám Attila, Buzgó József, Gundel Takács Gábor, Hajdú B. István, Kalapos Mihály, Kálnoki-Kis Attila, Dr Kemény Dénes, Schulek Csaba