Mozsár István

Cég: Magyar Állami Operaház

Beosztás: volt főigazgató

BOM felügyelő-bizottság tagja

Messze nem automatikus a magas minőségű sportolói élet átkonvertálása a “civil” életbe, mivel ez egyfajta önértékelés, önpozicionálás keresése. Ebben sokat és relatíve könnyen lehet és kell segíteni. Eddig nem jutott elég figyelem a komoly sportközpontúság mellett arra, hogy a most végzett civil végzettséggel milyen széles is a lehetőségek köre. Muszáj ezt tanítani, bemutatni, eléélni. Ha sikerült a horizont szélesítése, akkor abban lehet segíteni, hogy Roland önállóan tudja ezt a már kicsit szélesebben érzett lehetőségmezőt a saját maga számára egy-két szegmensre visszaszűkíteni, mintegy választani, hogy a sportolói élet után merre igyekezzen továbbjutni az életben, ami egy „új pályaválasztás”. Mentoráltamat segítem abban, hogy a kiválasztás konkretizálódjon, majd egy meghatározott lépéssorrá váljon a következő hónapok munkája: céget, kontaktot keresni, segíteni felkészülni CV írásra és interjúkra. Az első lépések után is úgy gondolom, hogy szükséges akár évekig ott lenni, rendelkezésre állni, ha csak felmerül Roland igénye.