Klis Krisztián

Sportág: öttusa

Oktatási intézmény: Pannon Egyetem

Szak: nemzetközi gazdálkodás

Fantasztikus élmény volt Attilával (már tegeződünk, még egyszer innen is köszönöm neki ) találkozni és beszélgetést lefolytatni. Nagy érdeklődést mutatok olyan emberek előadásai iránt, akik sokkal tapasztaltabbak, már sok mindent megéltek és letettek az asztalra mind a sportban mind a magánéletben, és ilyen emberekkel találkozni, beszélgetéseket lefolytatni, élményeket megosztani ennek csak pozitív kimenetele lehet, számomra ez egy tipikus win-win helyzet - ez volt az alapvető elképzelésem a mentorprogrammal kapcsolatban, azonban ennél sokkal többet kaptam. Attila megosztotta velem a saját sport, tanulás és munka tapasztalatait, közben az én életemről is kérdezett, és nagyon jó volt átélni, hogy egy ilyen magasan kvalifikált ember az élet minden területén támogatta döntéseimet és mondta, hogy jól cselekedtem, jól építettem fel a karrieremet sport és munka területén. Átlátta a helyzetemet és büszke voltam arra, hogy a gondolkodásmódom, hozzáállásom szinte hasonlított is az akkori (amikor annyi idős volt mint most én) életéhez, felfogásához. Örömmel láttam, és tudtam már akkor is, amikor BOM ösztöndíjas lettem, hogy nincs más dolgom csak annyi, hogy amit az általa és hozzá hasonló emberek kitapostak útvonalra rálépni, és gyerünk. Sokat kaptam a BOM családtól, ebből külön kiemelve Attilát, a mentoromat, akinek a tapasztalatait, élménybeszámolóit külön öröm és megtiszteltetés volt hallgatni, és ezúton a jövőben szeretnék vissza is adni legalább ugyanannyi örömöt és élményt a BOM családnak, mint amit kaptam.

Egy szó, mint száz, a személyes találkozó azt az érzést keltette bennem, hogy jó úton haladok, csak így tovább, és bárcsak még több órát tudtunk volna eltölteni Attilával, szinte fel sem akartam állni, de nyilván az idő közbe szólt és ő is ment tovább a dolgára és így elsőre szerintem tökéletes volt. Naná, hogy folytatjuk :D.