A MOB és a MPB stratégiai partnere

Stabil gazdaság és euró kell az olimpiához

 Ahhoz azonban, hogy 13 esztendő múlva Magyarország adhasson otthont a nyári ötkarikás játékoknak, számos feltételnek teljesülnie kell, s az első – a költségvetést egyelőre nem érintő – lépéseket már az idén meg kell tenni – mondta Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) elnöke a szervezet tegnapi sajtótájékoztatóján.

Kiemelte, hogy a budapesti olimpia megvalósíthatóságának vizsgálatakor a PwC és a tanulmány opponensi feladatával megbízott Kopint-Datorg Zrt. is arra jutott, hogy hazánkban 2010-ig az elsődleges feladat a gazdasági egyensúly megteremtése. Ezért nem reális egy 2016-os hazai olimpia, s a 2020-as megrendezésnek is a mielőbbi sikeres stabilizáció a legfontosabb alapfeltétele.

A stabilizáció azonban önmagában még nem elegendő: szükséges az euró minél korábbi – a Kopint-Datorg szerint legkésőbb 2013-as – bevezetése, és az olimpia helyszínének mielőbbi kijelölése is. Ezenkívül a gazdasági egyensúly megteremtését követően három-négy százalékos éves GDP-növekedésre van szükség, s fontos az is, hogy az Európai Unió 2013 után is hasonló mértékű forrásokat biztosítson, mint a 2007–2013-as időszakban.

A PwC elemzése szerint egy 2020-as olimpia – csak a játékok megrendezéséhez kötődő – költsége 518 milliárd forint lenne, s ennek kevesebb mint 40 százalékát, 197 milliárd forintot kellene az államnak állnia. A közvetlen költségeken kívül azonban igen jelentős kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekre is szükség lenne a felkészülés időszakában.

A megvalósíthatósági tanulmány szerint ezeknek a beruházásoknak a költsége 4646 milliárd forint, ez 2675 milliárd forint állami, 434 milliárdos magán- és 1527 milliárdos EU-forrásból tevődik össze. A dokumentum azonban kiemeli, hogy az említett beruházások nagy része – mint például a négyes és az ötös metró kivitelezése, az elővárosi vasútvonalak fejlesztése, az M0-s körgyűrű, illetve egyes gyorsforgalmi utak kiépítése – az ötkarikás játékok nélkül is megvalósulna 2020-ig, s az előre hozott költségek összesen 562 milliárd forintot tesznek ki.

Bár egyelőre a legfontosabb a gazdasági stabilizáció megteremtése, így ezek a fejlesztések egy darabig még várhatnak, az első lépéseket azonban már 2007-ben meg kell tenni. Az Új Magyarország fejlesztési tervet mielőbb össze kell hangolni az ötkarikás játékok rendezésével, s szükséges az olimpia helyszíneinek előzetes kijelölése is. E lépések megtételére a BOM vezetése egy önálló olimpiai törvény megszületésében látja a garanciát. VGO

Forrás: http://www.vg.hu/vallalatok/stabil-gazdasag-es-euro-kell-az-olimpiahoz-160633?p=2

Támogatóink