A MOB és a MPB stratégiai partnere

Összefogta a médiaszereplőket a BOM

Népszava, 2006. június 7.

Soha nem látott médiaegyensúlyt teremtett a BOM , a budapesti olimpiarendezést szorgalmazó civil szerveződés: egy asztalhoz ültette a médiaipar konkurenseit, akik az ügy mellé állnak.

Összefogta a médiaszereplőket a BOM 

Geszti Péter: Olyan kampány lesz, amilyen még nem volt Magyarországon Soha nem látott médiaegyensúlyt teremtett a BOM, a budapesti olimpiarendezést szorgalmazó civil szerveződés: a Szalay-Berzeviczy Attila elnökölte testület egy asztalhoz ültette a médiaipar konkurenseit, akik az ügy mellé állva elképesztő médiafelületet biztosítanak az olimpiarendezés ügyének. A hamarosan induló reklámok Geszti Péterhez köthetők majd, aki ígéri: ehhez fogható kampányt még nem látott Magyarország. A médiát viszonylag ritkán vádolják kiegyensúlyozottsággal, tegnap mégis létrejött a teljes egyensúly: a BOM összehozta az olimpiarendezés ügyéért tenni kész médiaszereplőket, akik kollektíven hitet tettek a kezdeményezés mellett. -A Magyar Olimpiai Bizottság által kért névváltoztatás óta újabb támogatók sorakoztak fel mögénk, ami bizonyítja, nem a név a fontos, hanem az eszme, amely hátat fordít politikának, kishitűségnek - utalt Szalay-Berzeviczy Attila arra, hogy a MOB nem engedélyezte az olimpia szó használatát a szervezetnek, amely ezért néhány napja BOM-ra változtatta a nevét. A közvélemény-kutatási adatok, miszerint a lakosság 76 százaléka támogatja a budapesti rendezés ügyét, szerinte két üzenettel bír: - A kormánynak és Budapest vezetésének komolyán kell vennie a BOM-ot, másrészt itt az idő, hogy a MOB felhagyjon a boszorkányüldözéssel, boszorkányok ugyanis nincsenek. Ehelyett a MOB előállhatna egy olyan koncepcióval, amelyben kifejti, hogy miként kívánja támogatni az olimpiarendezés ügyét. A televíziók képviselői közül először Horvát János, a Sport Tv elnöke szólt arról, hogy mién állt a csatorna á kezdeményezés mellé ("Úgy gondoljuk, a Sport Tv minőségi televízió, így egy minőségi kezdeményezésben ott a helye"), majd Kereszty Gábor, a Tv2 vezérigazgatója mondta el, hogy szerinte a BOM már most többet jelent, mint három betű, s hozzátette: az ügy össztársadalmi szempontból pozitív kezdeményezés. Kolosy Péter, az RTL Klub programigazgatója úgy fogalmazott: - A csatorna a BOM alapító tagjaként csak üdvözli, hogy időközben egyre több médiaszereplő adta nevét a kezdeményezéshez. Kálmán Olga, a Magyar ATV hírigazgatója elmondta: - Igenis érdemes számolgatni, tervezgetni, hogy mire vagyunk képesek. Riskó Géza, a Duna Tv sportfőszerkesztőségének vezetője azon óhaját fogalmazta meg, hogy a kormány is lássa meg a BOM mögött álló erőt, Gyulai Balázs, a Sport Klub szakmai vezetője pedig arról szólt: a médiatámogatás révén elérhető, hogy a mostani 76 százalék rövid idő alatt 90 százalékra nőjön, Ez leginkább Geszti Péter dolga lesz, aki nem kevesebbet vállalt, mint hogy összefogja a most felkínált elképesztő médiafelületet. - Hiszek abban az afrikai mondásban, amelyik úgy tartja: Csendes tengerek nem nevelnek ügyes tengerészeket! Az olimpiarendezés ügye hatalmas médiafelületet kapott, és ez lehetővé teszi, hogy olyan kampányt kezdjünk, amilyen még nem volt Magyarországon - mondta a reklámszakember. - Hiteles embereket kerestünk, akik párba állítva mondják el: érdemes belevágni, Megszólal majd Hankiss Elemér - ankovics Marcell, Marsi Anikó - Havas Henrik, Egerszegi Krisztina-Benedek Miklós, illetve Tibor, Kepes András - Gundel Takács Gábor, Majka - Ganxsta, valamint Sebestyén Márta és az általam alkotott kettős. A televíziók (és a magát nem képviseltető MTV) mellett rádiók és újságok (köztük a Népszava), valamint az ország legnagyobb kiadói is felsorakoztak a BOM mögé.

Vincze Attila

Támogatóink