A MOB és a MPB stratégiai partnere

Kultúra.hu: Szakmai pezsgést idéz elő az olimpiai felkészülés

A Magyar Urbanisztikai Társaságnak a Budapesti Olimpia 2020 várostervezési előkészítésével foglalkozó műhelybeszélgetésén elhangzott: a fővárosnak mielőbb széles körű szakmai egyeztetést kell kezdeményeznie arról, hogy az ország más területein élők hogyan tudnak bekapcsolódni az olimpia megvalósításába.
Ha Magyarország sikerre akarja vinni 2020-as olimpiai terveit, rendkívül megfontolt és összehangolt cselekvéssor végrehajtására lesz szüksége a következő években - közölte Ongjerth Richárd, a Magyar Urbanisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Magyar Urbanisztikai Társaságnak a Budapesti Olimpia 2020 várostervezési előkészítésével foglalkozó műhelybeszélgetésén.
A szakmai műhely résztvevői egyetértettek abban, hogy a "Dunai szigetek olimpiájának" rendezvényei minél inkább kapcsolódjanak a folyóhoz, és minél több helyszín építsen a Duna látványára és fizikai közelségére. Szakmailag alkalmasnak tartották az olimpiai fejlesztésekre a tervezett három fő helyszínt, a Csepel-sziget északi területét, a Hajógyári-szigetet valamint a Puskás Ferenc Stadion térségét, arról azonban voltak viták, hogy ezek közül melyik mekkora hangsúllyal szerepeljen.
A legkritikusabb kérdés kétségtelenül a közlekedés megszervezése, hiszen az olimpia időszaka olyan lesz, mintha hetekig napi három Rolling Stones-koncertet és két NATO-csúcsot tartanának párhuzamosan Budapesten - érzékeltette a problémát a szakember. Rámutatott, a közlekedés általános fejlesztésére lesz szükség a fővárosban annak érdekében, hogy az infrastruktúra elbírjon plusz háromszázezer embert.
Sokan problémásnak minősítették, hogy a kulcsfontosságú, de bizonytalan üzleti megtérülésű létesítmények - olimpiai stadion, nagycsarnok, uszoda - zöldmezős beruházásként jöjjenek létre egy jelenleg magántulajdonban lévő területen (Észak-Csepel), és általánosságban is a meglévő ingatlanállomány fejlesztése és a minél kevesebb új épület létrehozásának álláspontja élvezett inkább támogatást. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a fővárosi önkormányzat minél előbb indítson széles körű kommunikációt arról, hogy az ország más területein élők hogyan tudnának bekapcsolódni az olimpiai előkészületekbe, illetve a későbbiekben a megvalósításba.
Ongjerth Richárd szerint az ország mindenképpen nyer azzal, ha elkezd foglalkozni az olimpia megrendezésének gondolatával. Ez ugyanis olyan pezsgést idéz elő a szakmában, aminek akkor is meglesz a hatása, ha esetleg mégsem sikerül elnyerni a megrendezés jogát. Emlékeztetett: az expónak egy Duna-híd, egy egyetemi város és a millenniumi városközpont lett a hozadéka, anélkül hogy megvalósult volna. Fokozott odafigyeléssel az olimpián is csak nyerhetünk - fogalmazott.

 

Támogatóink