A MOB és a MPB stratégiai partnere

Inkább eszköz, mint cél az olimpia

Magyar Nemzet, 2007.04.04., 5.oldal

Ha hiszünk magunkban, 2020-ban Budapestre hozhatjuk a nyári olimpiai játékokat - lecsupaszítva így szól a BOM üzenete, amelyet a rendezési jog elnyeréséért létrehozott civil szervezet megvalósíthatósági tanulmány publikálásával tett még meggyőzőbbé, hatásosabbá. Lapunk ezzel szemben február 23-i számában Megvalósíthatatlansági tanulmány címmel közölt írást, amelyben többek között azt fejtegettük: soha nem az a város lesz a házigazda, amely alkalmas e szerepre, vagy alkalmasnak érzi rá magát, hanem az, amely képes maga mellé állítani a döntéshozó testület, a százhuszon-egynéhány fős NOB-tagság többségét - az pedig nem véletlen, hogy az utóbbi nyolc évtizedben a magyarhoz hasonló méretű nemzetgazdaságnak és társadalomnak ez csupán kétszer sikerült. Nyúl Sándorral, a BOM alelnökével, egyben a szervezet egyik alapító cége, a TriGránit Fejlesztési Zrt. vezérigazgatójával a megvalósíthatósági és a megvalósíthatatlansági tanulmányt ütköztettük az alábbi beszélgetésben.

- A 2020-as nyári olimpiai játékok rendezési jogát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB 2013-as közgyűlése ítéli oda. Ön milyen eredménnyel lenne elégedett a hat év múlva esedékes döntéshozatalkor?

- Azzal, ha Budapest bekerülne a szűkített listán az első öt pályázó közé. Fantasztikus siker lenne, egyúttal bizonyítékot kapnánk rá, hogy komolyan vettek, vesznek minket. Illetve még annyit: ha Prága vagy Varsó is bejutna a legjobbak közé, előttük kellene végeznünk.

- Ez legalább józan helyzet- és esélylatolgatás. Sokkal reálisabb, mint kijelenteni, hogy Budapestre hozhatjuk a 2020-as olimpiát. Valóban tisztes, becsülendő eredmény lenne az első ötbe jutni, de az olimpia rendezéséért zajló versenyben csak az első nyer. Érdemes az ötödik, esetleg a negyedik helyezésért éveket, forintmilliárdokat feláldozni?

- A pályázat költsége körülbelül kétmilliárd forint. Sok. De nem ér meg ennyit, hogy 2013-ig hat éven át kihúzhatjuk magunkat, másfél centiméterrel magasabbak lehetünk, és azt érezhetjük, Budapest esélyes az olimpia megrendezésére, ahelyett, hogy már most kijelentjük: semmi reményünk? Állítom, hogy a kétféle közérzet különbsége a következő évek GDP-jében is mérhető lenne. Abba pedig bele se gondoljunk, hogyan hatna a nemzeti önértékelésünkre, ha Prága nyerne. Mai közállapotainkat, közérzetünket a nihil, az üresség jellemzi. Nincs egy jóízű közös élményünk, amelyet ne fertőzne meg a politika. Nem véletlen, hogy az olimpia rendezésével kapcsolatosan ennyire kedvezők a közvélemény-kutatási adatok; még annál is kedvezőbbek, mint ahogyan mi reméltük. És ez nem feltétlenül az olimpiának szól, hanem annak, hogy végre van valami, amiért együtt lelkesedhetünk. Tudja, hogy a Westend 200 ezer négyzetméterét a TriGránittal mennyi idő alatt építettük fel az alapkőletételtől addig a pillanatig, míg bejött hozzánk az első vásárló? Háromszázhetvennégy nap alatt. És ehhez a több tonna acél mellett óriási hitre volt szükségünk.

- A bökkenő csak az, hogy az olimpia rendezési jogának elnyeréséhez igen kevés, ha mi hiszünk magunkban; másoknak kellene hinni bennünk. A NOBtagság meggyőzésére megvan a megfelelő stratégiájuk? Mert siker vagy kudarc ezen múlik majd, és a Budapest mellett felvonultatott két fő érv - Magyarország sportnagyhatalom, Kelet-Közép-Európa még egyszer sem lehetett házigazda - semmiképpen nem elégséges. Még itthon sem, hát még egy fekete-afrikai vagy délkelet-ázsiai szavazó számára- A racionális üzletemberek pontosan tudják, hogy minden üzletkötés mögött 90 százalékban szubjektum van. A pályázati ismertetőt tanulmányozva némi meglepetéssel láttam, hogy nincs leírva benne semmiféle komoly döntési algoritmus; 2011ben ki kell töltenünk egy kérdőívet, és ha ez átmegy a szűrőn, akkor már csak 120 ember véleményétől függünk. Azaz 120 szubjektumtól. Meggyőzésüket szakmai feladatnak tekintjük, mintha egy terméket értékesítenénk. És szerintünk a termék jó. Hogy még jobb legyen, ahhoz olimpiai törvényt kell alkotnunk, megvalósíthatósági tanulmányt, pozitív közvéleményt, a mozgalom számára politikailag semleges környezetet produkálnunk. A BOM e célhalmaz nagy részét teljesítette, illetve hamarosan teljesíteni fogja, és ha mindez megvan, létrejöhet az az előkészítő szervezet, amely a Nemzetközi Olimpiai Bizottság partnere lesz. Ekkor indulhat a professzionális, magyar kötődésű, nemzetközileg ismert arcokat felvonultató lobbitevékenység.

- London azzal verte meg a 2012-es olimpiáért zajló verseny hajrájában a mindvégig esélyesebbnek hitt Párizst, hogy az utolsó kortesbeszédek során roppant szívhez szóló, bensőséges és hiteles volt a három évtizeddel ezelőtti csodafutó, a világszerte ismert Sebastian Coe. Ki lehetne az ő magyar megfelelője?

- Ezt most nem tudom megmondani. Pár éve még lehetett volna Puskás Öcsi, 2013-ig fel kell fedeznünk, fel kell építenünk az erre megfelelő személyt.

- Méltánylandó az optimizmusa, a határozottsága, arra sincs okom, hogy megkérdőjelezzem a jóhiszeműségét, de a számok és tények világában élő emberként nem érzi úgy, hogy mindez, amiről beszélgetünk, merő illúzió?

- Nem. A BOM -ot alapító tizenhat cég, amely a magyar GDP vagy export jelentős hányadát képviseli, körülbelül három másodperc alatt látta be, hogy érdemes az ügy mellé állni. És nem csak a deklaráció szintjén, mintha arról nyilatkoznánk, vágyunk-e a világbékére. Mindenki jelentős összeggel szállt be, és senki nem az addigi sporttámogatása rovására, nem azt cserélte le. A felismerések egyértelműek. Nyilvánvaló, hogy az olimpiai készülődés alaposan "meghúzhatja" a gazdaságot, hiszen erre leginkább az építőipar képes. Az is vitathatatlan, hogy térségünkben éles verseny folyik: a 80-as évek végén egyedül ebbe a tízmilliós országba több tőke jött be külföldről, mint a többi KGST-tagállamba összesen, de kedvező pozíciónk azóta rohamosan romlott, ma például Romániába már három és félszer több működő tőke jut el, mint hozzánk. Az olimpia azonban újrapozicionálná Kelet-Közép-Európa országait, városait, ötven évre előre meghatározhatná, mi lesz a regionális központ: Budapest, Prága, Bécs, esetleg Pozsony? Harmadszor pedig szót kell ejteni az infrastruktúráról, annál is inkább, mert az olimpiai beruházások 70-80 százaléka infrastrukturális jellegű lenne. Ez azért is fontos, mert Budapest úthálózatának mai állapotából kiindulva prognosztizálhatjuk, hogy rövid időn belül teljes képtelenség lesz a fővárosban reggel hét és kilenc között közlekedni. Ezekkel a folyamatokkal nagyon nehéz bármit kezdeni a politikai váltógazdálkodás négyéves keretein belül, ezért ezen az időtartamon túlnyúló célkitűzésekre van szükség. Az olimpiai rendezés megpályázása tökéletes választás.

- Itt a lényeg. Az előbb mondottakkal gyakorlatilag elismeri, hogy a budapesti olimpia a BOM számára nem cél, inkább eszköz, a valódi célok pedig az olimpia megrendezése nélkül is megvalósíthatók.

- Így van, eszköz, de nem a miénk, nem a BOM -é, hanem az embereké, mindenkié. - Ha már a közös élmények, közös sikerek hiányát említette: a BOM nem azzal segíthetne a legtöbbet a magyar sporton és a sportkedvelő emberek közérzetén, ha a rendelkezésére álló anyagi eszközökkel a jövő évi pekingi olimpiai felkészülést támogatná? Hiszen nemhogy kétmilliárd, de kétszázmillió forint is rengeteget jelentene a magukra hagyatottan küzdő, lassan ellehetetlenülő, egyébként zseniális szakmai műhelyeknek, a magyar sport fő aranyszállítóinak.

- Azon túl, hogy alapító cégeink, mint említettem, támogatják a sportot, a pekingi felkészülés biztosítása nem szerepel a BOM feladatai között. Az olimpiához köthető sportszponzoráció egyébként számos lehetőséget tartogat, hadd mondjak egy külföldi példát! Oroszországban az olimpiai csapat formaruhájának egyes darabjait a baseballsapkától a t-shirtig a nagyközönség is megvásárolhatja, és ezzel máris kettős célt érnek el: gyarapodnak a sport bevételei, és erősödik az összetartozás érzése, a nemzettudat.

- Ilyen ötletekkel éppen itthon is kirukkolhatnának, akár a MOB-bal is együttműködve. Nem vetődött fel, hogy a BOM-nak, az újoncnak illene megfutnia a sportban kötelező tiszteletköröket a MOB irányában, ahelyett, hogy azonnal magánakcióba kezdene, azt az érzetet keltve, mintha a száztíz éves testület ellehetetlenítése is a céljai között szerepelne?

- Még csak ehhez hasonló célunk sincs. A MOB mint nemzeti olimpiai bizottság feladatai jelentős részét ragyogóan ellátja, a szükséges források és a rálátás hiánya miatt azonban nem foglalkozhatott az olimpia megrendezésével. A BOM pedig, ha majd létrejön az olimpiai pályázatot előkészítő bizottság, abban valószínűleg fel is oldódik, azaz megszűnik.

- A BOM a 2020-as olimpiát hozná Budapestre, miközben a kontinensek közti rotáció alapján abban az évben minden valószínűség szerint másik földrész lehet a házigazda. Ha ez valóban így történik, a pályázatot át kell dátumozni 2024-re?

- Igen, ez szerintem automatizmus. - És ha mégis Európa nyer, de nem Budapest?

- Akkor 2024-ről felesleges álmodozni.

- Hosszabb távon viszont bármeddig, akárhány vesztes pályázat után is érdemes?

- A budapesti olimpia mérföldkő lenne, és nemcsak a sportéletünkben, hanem minden téren új időszámítást jelentene. Miközben természetes ösztönünk, hogy szeretnénk valamit az utódainkra hagyományozni, a mi generációnkra az jellemző, hogy egyre inkább feléli, megeszi a jövőt. Az olimpia megrendezése viszont össznemzeti, pozitív örökség lenne, amely újrafogalmazná Magyarország és Európa viszonyát. 
BALLAI ATTILA

Támogatóink