A MOB és a MPB stratégiai partnere

BudapestPortál

Demszky Gábor csütörtökön fogadta a Budapesti Olimpiai Mozgalom képviselőit, Szalay-Berzeviczy Attilát és Nyúl Sándort. A főpolgármester támogatja azt a civil kezdeményezést, amelynek célja, hogy 2020-ban Budapest rendezze meg a XXXII. nyári olimpiai játékokat. 

A találkozón Demszky elmondta: a Főváros már a 2012-es olimpia kormányzati ötletét is támogatta, de annak bejelentésekor világos volt, hogy kevés remény van a játékok pénzügyi és infrastrukturális hátterének biztosítására. Most azonban elegendő idő áll rendelkezésre a feltételek megteremtéséhez és egy megalapozott olimpiai pályázat elkészítéséhez.

A megbeszélésen elhangzott: az előzetes várakozások szerint komoly esély van arra, hogy 2020-ban ismét egy európai város adjon otthont az olimpiának. 

A főpolgármester és a Budapesti Olimpiai Mozgalom vezetői egyetértenek abban, hogy vissza nem térő lehetőség lenne a főváros és Magyarország számára, ha a közép-kelet európai régióban Budapesten rendeznének elsőként olimpiát. 

Budapest az elmúlt években több jelentős nemzetközi sportversenynek adott otthont, de az olimpiához további számos – a város érdekeivel egyező – infrastrukturális fejlesztés is szükséges. A Podmaniczky Program fejlesztései 2013-ra fejeződnének be, így a 2020-ra az ország és a Főváros fel tudna készülni az olimpia megrendezésére. 

A Főváros 2001-ben is felhívta a figyelmet az olimpia megrendezésének alapvető infrastrukturális feltételeire. Ezek között – a sportlétesítmények mellett – szerepel a 4-es és 5-ös metró megvalósulása, két új Duna-híd megépítése, az M0-ás körgyűrű kiépülése, valamint alapvetően javuló vasúti és repülőtéri infrastruktúra. Ezek a feltételek biztosítottnak látszanak a 2020-as pályázat benyújtásának időpontjáig. 

A Főváros vezetése továbbra is érvényesnek tekinti korábbi elvi döntését, amely szerint az olimpia megrendezéséhez konszenzus szükséges az elgondolás megvalósításában lényegi szerepet játszó Kormány, a pályázó Budapest, az olimpiai mozgalom és a finanszírozásban is részt vállaló gazdasági szféra között csakúgy, mint a fejlesztések terheit leginkább viselő nemzedékek és a hasznait a megvalósulás után élvező nemzedékek között.

A találkozón a Budapesti Olimpiai Mozgalom képviselői és Demszky egyaránt kinyilvánították: mindent megtesznek annak értekében, hogy a 2006-ban az olimpia ügye ne váljon a választási kampány áldozatává.

Támogatóink