A MOB és a MPB stratégiai partnere

Álmok és számok

Magyar Narancs, 2006. augusztus 10.
 
Budapesti olimpia 
 
Lelkes a gyanakvó sajtó, hallgat a cinikus közgazdász. Sehol egy kritikus cikk, kételkedő elemzés. A hazai ötkarikás játékokért lobbizó civil Budapesti Olimpia Mozgalom (BOM) jó munkát végzett: igaz, egyszerűbb hinni abban, hogy „újra büszkék lehessünk”, mint kockás füzetben bonyolult számításokat végezni. 
 
Az olimpiát Orbán Viktor előtt már hatszor próbálták Budapestre hozni; esélyeinket Főként a világháborúk és Berlin zúzták porrá. Legutóbb a helsinki sikereken és a Népstadion felépítésén felbuzdulva a Rákosi-rezsim próbálkozott az 1960-as olimpiával, de vérszegény pályázatunk a három között csak egyetlen szavazatot kapott, azt is Mező Ferenctől, a nemzeti olimpiai bizottság (MOB) elnökétől (Lásd Ötkarikás terv, Magyar Narancs, 2002. április 19.) Ahhoz, hogy Magyarországon ismét téma legyen a hazai olimpia, a Fidesz vezérének kellett elutaznia a sydneyi játékokra. A miniszterelnök 2001 májusában közölte a NOB elnökével, Juan Antonio Samaranchcsal, hogy megpályázzuk a 2012-es nyári olimpiát. A bejelentést követően az Orbán-kormány 620 milliós büdzsével létrehozta az Olimpiai Pályázat Előkészítő Bizottságot (OPEB), hogy a végére járjon, alkalmas-e az ország a játékok megrendezésére, és ha igen, megéri-e a befektetés. A megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére nyílt közbeszerzéssel kiválasztotta az - egyébként legmagasabb, bruttó félmilliárdos árajánlatot tevő - PricewaterhouseCoopers (PwC) Kft.-t. A kormány másfél milliárdos plusztámogatást adott továbbá az olimpiai műhelyeknek, utánpótlás-nevelés címén. 
A pályázat előkészítésében részt vevő forrásaink egybehangzóan állítják: a háttérben valódi, érdemi munka folyt, és a BOM ma arra támaszkodik, amit akkor kimódoltak. Csakhogy a Fidesz az olimpiai rendezést a választási kampány részévé tette: aláírásgyűjtést kezdeményezett, az íveken egymás mellé került a pártlogó és az ötkarika. A játékok ötlete ab start megosztatta az embereket: a jobboldali paradigmában az lett a rendes ember, aki támogatta az olimpl5t és kokárdát viselt. A hatalomra kerülő Medgyessy-kormány a politikai papírformának megfelelően söpörte le a projektet. 
„A mai helyzet annyiban mindenképpen más, hogy akkor a vezető kormánypárt hozta föl a témát, amit az ellenzéke kormányra kerülve megtorpedózott. Tehát egy politikai csatának lett az áldozata. Ez a sors várna rá most is, ha a kormányzó párt lenne a kezdeményező. Ebből tanulva gondolkodtunk el azon, hogy ezt a sajátos magyar kelepcét hogyan lehetne áthidalni” - mondta lapunknak Szalay-Berzeviczy Attila BOM-elnök (a Budapesti Értéktőzsde elnöke), aki 2005 júniusában Baranyai Ákossal, a BOM főtitkárával találta ki a politikától Független civil lobbit. Olyan tőkeerős, főként tőzsdei vállalatokat kívántak megnyerni az olimpia támogatására, amelyek a politika, a média és a közvélemény számára egyaránt hitelesek, nyomásgyakorlásban erősek, politikailag mégsem lehet őket sehova sem sorolni (Magyar Telekorr, OTP Bank, Mol, Richter Gedeon, Aegon Biztosító, TriGránit, SAP, Synergon, Budapesti Értéktőzsde stb.). A 15 alapító vállalat, melyek többsége már az Orbán-kormány kezdeményezésével is szimpatizált, Fejenként 10-10 millió forintot dobott össze, hogy ebből finanszírozzák a PwC megvalósíthatósági tanulmányának aktualizálását és egy olyan marketingkampányt, amiből mindenki megismerheti a BOM-ot. A mozgalom pártoló tagként maga köré gyűjtött számos neves sportolót, üzletembert és tudóst, ezzel is hangsúlyozva a szervezet presztízsét. 
Szalay-Berzeviczy megkereste Orbánt és Gyurcsányt is, hogy meghívja őket a szervezetbe, de ők maguk helyett inkább Szilvásy György jelenlegi kancelláriaminisztert és Schmitt Pál Fidesz-alelnököt delegálták. Miután utóbbi elhárította a felkérést, mert inkább a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) mezében lépett pályára, a balansz jegyében Szilvásy is kimaradt - azóta sincs politikai tiszt a keretben. A kormányfő információink szerint kezdetben puha támogatást adott a dolognak, míg a Fidesz végig gyanakodott, hogy nem csapda-e, és a tőzsdeelnök nem Gyurcsányéknak készíti-e elő a terepet. (Megkerestük Deutsch-Für Tamás volt sportminisztert és Szilvásy Györgyöt, de nem sikerült őket szóra bírnunk.) 
A fővárosi vezetés viszont ugyanazt a kényelmé) pozíciót foglalhatta el, mint 2002-ben: ha a kormány benne van, akkor felőle mehet, persze, ha lehet, népszavazzon róla az ország. Az egyetlen kisebb malőr, hogy a BOM nem kalkulált a MOB-bal, amely a Nemzetközi Olimpiai Bizottságra (NOB) hivatkozva megtagadta az olimpia szó használatát, miután rájött, hogy az elszivárgó szponzorokat követve odaveszhet a legértékesebb vagyontárgya, a brand fölötti monopólium. „A MOB Feladata egyértelműen le van írva a sporttörvényben: benevezi a kvalifikáltversenyzőket az olimpiára, kiutaztatja éket, és kapcsolatot ápol a NOB-bal. De arról szó sincs benne, hogy az ő feladata - Főleg kizárólagos Feladata - lenne az olimpia Magyarországra hozatala. Soha sehol nem az adott nemzeti olimpiai bizottság szokott kezdeményezni az ilyen ügyben - érvelt a tőzsdeelnök. - Athén a civilek kezdeményezésére, Sydney a tartomány és a kormány konszenzusával, Atlanta vállalatcsoportok ösztökélésére, Peking politikai ukázra, London pedig megint csak magánkezdeményezésre nevezett. - Egy sikeres olimpiai pályázathoz a kormány, a rendező város és a civilek (a magántőke) összefogására van szükség, a nemzeti olimpiai bizottság pedig postázza a pályázatot, és lobbizik a NOB-on belül ezerrel.” Szalay-Berzeviczy ezen túlmenően nem kívánt a MOB-bal foglalkozni, de annyit megjegyzett, hogy amikor a sajtó MOB-BOM-ellentétről cikkezett, megijedt, hogy ez beteheti az olimpiai terveknek a kaput. A vita szerinte mégis jót tett a BOM-nak, amely ettől ismertebb és népszerűbb lett, s ez aztán hat újabb vállalat (például a Budapest Airport, a Winterthur Biztosító, a SPAR Üzletlánc) csatlakozását eredményezte. A mozgalmat nagykoalícióban fényezte a sajtó, a közgazdász elemzők vagy hallgattak, vagy nem figyeltek oda. A publikum megdolgozásáról a Political Capital érdekeltségű Privy Council mellett a Geszti Péter vezette Akció-nxs médiaügynökség gondoskodik. A BOM-hoz júniusban tömegével csatlakoztak a médiavállalkozások: a rádió- és televízió-csatornák költségtérítés nélkül sugározzák az egyesület reklámszpotjait, ahogy az online és offline sajtó is széles felületet biztosit az ügynek. Míg 2002-ben a Gallup, most a Szonda Ipsos biztosit afelől, hogy a magyarok elkötelezettek az olimpia mellett (76 százalék támogatja a rendezés gondolatát, és 53 százalék még akkor is, ha anyagi áldozatokat kívánna tőle a rendezés). A PwC ötvenmillióért vállalta a megvalósíthatósági tanulmány frissítését, melynek tartalmáról a tanácsadóval együttműködő Almássy Tibor a következőket mondta: „Az update nem tárgyalja újra azt a kérdést, hogy mit hová helyeznénk. Inkább azt nézzük meg, hogy mi valósult meg vagy mi került sínre (például a gyorsforgalmi úthálózat, az M0-s híd, a négyes metró) az elmúlt négy évben. Ha pedig elnyerjük a horvátokkal a 2012-es foci-Eb megrendezését, az infrastruktúrából mit tudunk használni, és időben mekkora költség tolódik előbbre. A közel száz kiemelt projektnél áttekintjük, hogy a NOB azóta előírt-e valamilyen műszaki tartalomváltozást, és hogy aktualizáltan miből állnak össze a költségek. A többi esetben automatikusan az elmúlt négy évre vonatkozó építőipari árindexet használjuk. Nőtt a tudásunk: nemcsak a gazdasági tendenciákat látjuk jobban, hanem a finanszírozási oldalról is pontosabb információink vannak. Megszületett az EU 2007-2013-as költségvetése, ami a korábbiaknál nagyságrendekkel több pénzt juttat az országnak, alakul a Nemzeti Fejlesztési Tervünk (NFT), és kellenek olyan projektek, amelyekre a kohéziós pénzek lehívhatók.” 
 
A kockázatokról szólva Almássy az államháztartás helyzetét nem látja olyan aggasztónak, mivel az ország továbbra is jó adós, legalábbis nem adtunk okot tartozásaink jelentős leminősítésére. „Amiről beszélünk, az 2016 vagy inkább 2020, míg az egyensúlynak két-három éven belül helyre kell állnia, hogy bevezethessük az eurót” – mondta. A legnagyobb bizonytalansági tényezőként ennek ellenére az államháztartási hiány alakulását és az energiaár-változást nevezte meg; a megszorító intézkedések hatásait pedig jelenleg vizsgálják. (Az olaj világpiaci ára 2002 óta közel megnégyszereződött, ami az építőiparban rendkívül megdobja a költségeket.) 
A frissítés is csak azokkal a sarokszámokkal kalkulál, amiket a kormány, a főváros és egyéb adatszolgáltatók a rendelkezésre bocsátanak. Az elmúlt években a mindenkori kormány sorozatosan elvétette a pénzügyi céljait, azaz az eredeti tanulmány is kedvezőbb makrokörnyezettel számolt. Emellett a meglévő fejlesztési tervek is jobbára elnagyolt igényeket fogalmaznak meg, kötelezettségvállalós alig van mögöttük, a megvalósításuk ütemezése lazán kezelt, az előre prognosztizált határidőre pedig általában sosem készülnek el. Ilyen a főváros fejlesztési programja, a Podmaniczky-terv; a 2007-2013 közötti NFT-ről pedig még csak most indul az a társadalmi vita, hogy miképp osszák szét az uniós pénzeszközöket az egyes régiókban, miközben a megyék - kívánságlistáik alapján - ennek háromszorosát is el bírnák költeni. Mindebbő1 „amúgy is megépülő infrastruktúrát” vizionálni és ezen belől az „amúgy is határidőre kész fejlesztéseket” 95 százaléknyira becsülni több mint kincstári optimizmus.
Márpedig ha az olimpiát fejlesztési projektként nézzük, akkor számszerűsíteni kellene, hogy - a tervbe vett közhasznú infrastrukturális beruházásokon felül - mennyivel kerül többe magának az olimpiának a megrendezése (szervetés/rendezés, a nem tervezett, illetve az olimpia miatt előrehozott olimpiai létesítmények, valamint kapcsolódó infrastruktúra építése, bontás/fennmaradó létesítmények „utógondozása”), és mindez milyen arányban 311 azokkal a közvetlen és közvetett bevételekkel, amiket generál. Külön kellene lótnunk, hogy az amúgy is megvalósuló infrastrukturális beruházásoknak önmagukban milyen hatásuk van, hogy tudjuk, mit köszönhetünk az olimpiának és mit a kapcsolódó fejlesztéseknek. Ilyen megoldókulcs persze nincs, a „határok összemosódnak”. Nemcsak azt kellene tudni, hogy ki milyen leosztásban finanszíroz („szervezőbizottság” - az ún. OCOG -, állam, magánbefektető, EU), és hogyan alakulnak a bevételek a kiadásokhoz képest, hanem azt is, hogy időben ezek miképp oszlanak meg. A tanulmányból ezt sem sikerült kisilabizálnunk, és ebben újbóli megkeresésünket követően sem tudott segíteni a PwC. 
Hogy egy olimpiához mi mindenre van szükség, azt a PwC 2001-2002-ben 5-6 nagyobb alvállalkozó, mintegy jó szakember közreműködésével írta le. A városfejlesztési rész a VÁTI Kht. munkája; ez arról szólt, hogy milyen versenyeket hol lehetne tartani, hány stadion, sportcsarnok és egyéb létesítmény kell, hol lennének a kiszolgáló épületek, és az egész mennyibe kerülne. A Főmterv projektről projektre végigkísérte, hogy melyek azok az infrastrukturális fejlesztések (közlekedés, környezetvédelem, szennyvíztisztítás, esztétikai jellegű fejlesztések), amiket járulékosan mindenképp végre kell hajtani. A makrogazdasági megvalósíthatóságot az Ecostat vizsgálta. Noha az infrastruktúrára elkülöníthető állami összkiadásokat a valóságnál félegy százalékponttal magasabb GDP-növekedés (4,5-4,7 százalék) alapján kalkulálta, az állam által fizetendő olimpiai ráfordítások (2002-es áron mintegy 3000 milliárd forint) így is elvinnék az összkiadás 82 százalékát. Alig jutna másra, miközben a cél érdekében adót kellene emelni vagy a fogyasztást csökkenteni, esetleg megszüntetni bizonyos kedvezményeket Bár Almássy optimista, egyes közgazdasági elemzők szerint az euró 2012-13-as bevezetése és az olimpia 2016-os megrendezése egyszerre nem menedzselhető. Barcza György, az ING vezető elemzője a BOM júniusi konferenciáján úgy vélte: a London utáni olimpia legfeljebb törvényben rögzített kiadáscsökkentéssel, külön pénzalappal és tízéves olimpiai adóval böjtölhető ki. Bartha Attila, a Kopint Datorg vezető elemzője a Narancsnak úgy nyilatkozott, hogy a kormány eddigi erőfeszítései várhatóan a két évvel későbbi euróbevezetéshez sem lesznek elegendőek, s hozzá kell nyúlni a jóléti transzferekhez is (nyugdíj-, lakástámogatás-rendszer). A közgazdász ezért leginkább attól tart, hogy egy esetleges olimpiai rendezés újra alááshatná a költségvetési kultúrát a fiskális krízis után, amikor arról kellene dönteni, hogy szerkezetileg milyen legyen az államháztartási gazdálkodás. 
A PwC a 2012-es olimpia összköltséget 4200-4600 milliárd forintra taksálta annak függvényében, hogy az olimpiai parkot a Duna mentén, a város belső szlömös kerületeiben, avagy Rákospalota-Fót magasságában telepítenék. Ebből az infrastruktúrára legfeljebb 3750, magóra a rendezésre 850 milliárdot kalkuláltak. Az állami szerepvállalás 2002-es áron mintegy 3000 milliárdot tett volna ki, melynek nagy részét a már említett módon „a fejlesztési tervekben amúgy is szereplő” infrastrukturális beruházásokra költötték volna el. Ha projektekre bontjuk, a kalkulált bekerülési költség aligha tükrözi az építkezési boom okozta áremelkedést, és azt sem, hogy a különböző finanszírozási konstrukciók időben a számlát alaposan felsrófolják (lásd Budapest Sportaréna, Művészetek Palotája). 
Noha a versenyhelyszínek kialakításának költsége (2002-ben 280 milliárd) bagatell az infrastrukturális beruházásokhoz mérten, az állami pénzen épülő olimpiai és négy kisebb stadionnal, valamint a több mint harminc verseny- és edzőcsarnokkal (köztük hét darab új, 3-10 ezres, illetve két darab 14-18 ezres sportcsarnok) valamit kezdeni kell a játékok után is. A tanulmány a „kisebb olimpia” igényeit figyelembe véve 540 ezer férőhellyel számol. Lehet a versenyek egy részét elbontható, mobillétesítményekbe telepíteni, de ami nem ebbe a kategóriába tartozik, annak komoly Fenntartási költségei vannak. Ezt a magyar sport nem bírja el (még ha azzal a társadalmi hatással is számolnak, hogy a sportélet megélénkül), meg kell hozzá találni a későbbi hasznosítási módot és a megfelelő finanszírozási lehetőséget. A Sportarénánál is látható, mekkora gond az üzemeltetés. A tanulmány a kilenc új csarnokból kettőt tartana meg sportcélra, harmat lebontana, négyet pedig másra hasznosítana. 
Vajda László, a pekingi olimpia szervezőbizottságának magyar tagja szerint az utóhasznosításra nincs standard megoldás. Egyaránt nehézségeket okozott Barcelonában, Sydneyben és legfőképp Athénban. Noha egyre gyakoribb, hogy egy-egy ilyen fejlesztési területet magánbefektetők finanszíroznak a telekért cserében, magánbefektetőt sem egyszerű találni, ha csak az állam nem vállal garanciát a megtérülésre. Még a tanulmányban a sportlétesítményeket javarészt állami forrásból húznák fel, az olimpiai és médiafalu esetében az összeállítás a magántőke részvételére számít. Igaz, az utóhasznosítás során az államnak is várhatóan mélyen a zsebébe kellene nyúlnia: ezeket ugyanis egyetemekké, kollégiumokká, (szociális) magánszállásokká alakítanák át. Vajda szerint az adott sportkultúrától is függ, hogy mi lesz a kajakszlalompályával, a lőtérrel vagy a lovaspályával, amiknek a fenntartása nagyon sokba kerül. Szerencsére a baseballt levették a programról, a hatvanezer, de mobil lelátókkal nyolcvanezresre bővíthető Puskás Ferenc Stadiont vagy egy fővárosi kajak-kenu telepet pedig „el kell tudnia viselni” az országnak. A 2002-es állapotokhoz képest jelentős változás, hogy a biztonságra fordított költségek rendkívül megugrottak.
A költségek féken tartására a megkérdezett szakértőink szigorú pénzügyi és műszaki tervezést, valamint ellenőrzést javasolnak. Abban teljes az egyetértés, hogy ha odaítélik a rendezési jogot, a BS-törvényhez hasonló jogszabálycsomagot kell alkotni, hogy a projektek előkészítését, az engedélyek beszerzését fel lehessen gyorstani. Fürjes minden sportlétesítmény koncepciótervét elkészíttetné 2009-ig: a rendezési költség max. 0,1-0,2 százalékba kerülne, ha nyerünk, gyorsítandó az előkészületeket, ha nem, tovább lehetne vele menni a következő ciklusra Vajda szerint szét kell választani a racionális és valóban az olimpiához szükséges beruházásokat az érzelmi-esztétikai presztizsberuházásoktól, és az utóbbiakat kerülni kell. „Meg kell nézni, hogy adott esetben valóban szükség van e egy harmadik új hídra vagy a reptéren még egy terminálra.” Az olimpiai beruházások többségét mintegy 66-78 hónap alatt kell lebonyolítani ha mindent az utolsó két évre hagynak, mint Görögországban, az egész sokkal többe kerül. 
A PwC tanulmánya a legolcsóbbak a Duna menti helyszínt kalkulálta. Schneller István távozó főépítész szerint az is a legvonzóbb, a Duna közlekedési folyosókénti használata pedig különösen izgalmassá és egyedivé tenné a magyar pályázatot. „Az északi park esetében biztosan gond lett volna a helyszín utóhasznosítása. A városrehabilitációs megoldást érdekesnek tartom, de a kijelölt ipari és nem ipari zóna - Józsefváros, a Keleti pályaudvar, a Stadionok, valamint a Ganz-gyár környéke - bonyolult tulajdonviszonyai valószínűleg jelentősen hátráltatnák a beruházást” Schneller a tervbe vett közlekedési kapcsolatok kiépítésével, a nyári szünet figyelembevételével képesnek tartja a fővárost a háromhetes rendezvény technikai lebonyolítására. „Ha a helyszíneket annyira decentralizálnánk, amennyire lehet, a labdarúgó-mérkőzéseket a kijelölt négy nagyvárosban, a kajak-kenut Szegeden, a lovasversenyeket vidéken, a vitorlást pedig a Balatonon rendeznénk meg, a szálláshelyek számával sem lenne talán különösebb probléma. „Ugyanakkor a dunai helyszín 2002 óta mindenképp drágult. A főváros, az állam és az érintett kerületek jelentős földterületekre találtak befektetőt: Észak-Csepel, a Lágymányosi-öböl és a Hajógyári sziget már elkelt, bevonásuk emelné a költségeket. Nem csoda, hogy Ikvai-Szabó Imre várostervezésért felelős főpolgármester-helyettes a még el nem adott Budakalászt és környékét ajánlotta a Narancs figyelmébe. Az új kormányzati negyed miatt már amúgy is dörzsölgetik a tenyerüket a Duna-parti befektetők, s ha még olimpiát is rendeznénk, a feneküket is a földhöz verhetnék örömükben. 
Az olimpia előnyeit legalább olyan nehéz számszerűsíteni, mint azt, hogy mennyibe kerül. Akik a spirituális megközelítést választják, azok a magyar kishitűséget győznék le, és a mélyen dezintegrált társadalomnak kínálnának pozitív, a mindennapi életet befolyásoló élményt. Mint láttuk, felfogható az ország hosszú távú fejlesztési programjaként is - ilyenkor a játékok nehezen kalkulálható multiplikatív gazdasági-társadalmi hatásaira hivatkoznak. Kérdés, hogy az olimpia generálta fejlődés menynyire fenntartható (turizmus, foglalkoztatás stb.). „Semmivel nem pótolható publicitás, kimeríthetetlen marketinglehetőség” - jellemzi az olimpia három hetét Vajda, aki szerint minél kevésbé fejlett a rendező város, annál nagyobbat dobbanthat, mint Barcelona vagy Athén. „Nőne a GDP, javulna a foglalkoztatás és az infrastruktúra fejlesztése révén a termelékenység. Az olimpiának erős humánerőforrás-öröksége lenne, nálunk is kialakulhatna némi önkéntes kultúra, mint Athénban. Az ország a világ szeme láttára definiálhatná magát, mondjuk a gyógyvizek hazájaként. Csak el kéne döntenie, mit szeretne magáról elmondani” - magyarázta a pekingi szervezőbizottság tagja. 
A németországi foci-vb-n a létező összes terméken feltűnt a logó és a Germany felirat, és „minden” jobban Fogyott, mint a focimentes hétköznapokon. A BOM tagjai tízmilliós befektetésükkel nagyjából megfizették a VIP-jegyüket, az állam, ha kandidálunk, feltehetően állja az öt közé jutó pályázat négymilliárd körüli - költségvetését. Az államháztartást a projekt először 2010-ben vagy 2014-ben érintené, ha elnyernénk a rendezés jogát. 
Aki az adófizetők pénzét sajnálja, annak úgy kell feltenni a kérdést: akarod-e, hogy legyen még két híd a Dunán, autópálya a reptérre és a Balaton északi partján, meg két újabb metróvonal a fővárosban - vélte a BOM elnöke, aki szerint a határidős projekt nagyobb Fegyelmet és együttműködést követel, és a beruházásokat időben kevésbé lehetne eltolni. Szalay-Berzeviczy szerint az olimpiai rendezés eldöntheti, hogy melyik város lesz a régió központja; 2016-ra Prága is kandidál. Bár a London utání első európai olimpia aligha 2016-ban lesz, a szakértők szerint a pályázati procedúrába bele kell tanulni, és általában a sokadik nekiveselkedést koronázza siker. Azt, hogy a budapesti olimpia csak felerősítené az amúgy is létező centrum-periféria, illetve kelet-nyugat ellentéteket, Szalay-Berzeviczy azzal utasította vissza, hogy az ország túl kicsi ahhoz, hogy ekkora esemény ne hatna közvetlenül az egész országra, annál is inkább, mert a versenyek egy részének lebonyolítása vidéki helyszínek bevonását is megköveteli. 
 

A tőzsdeelnök tervei szerint a BOM az év végére zárja küldetését azzal, hogy leteszi a megvalósíthatósági tanulmányt és a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat a kormány, a parlamenti pártok, a főváros és a MOB asztalára, bizonyítva ezzel, hogy az ország az olimpiát meg tudja és meg akarja rendezni. „Ezt kővetően, ha én lennék Gyurcsány Ferenc helyében, egyszerűen meghívnám az ország húsz legnagyobb vállalatának a vezetőjét egy közös ebédre magamhoz, és feldobnám a kérdést: kire számíthatok, amennyiben a kormány igent mondana a pályázásra. Hiszen a magántőke nélkül a kormány is kevés ehhez a projekthez.”

Bogár Zsolt - Simon Andrea

Támogatóink